Mennyit fektetsz önmagadba?

Mennyit fektetsz önmagadba naponta, hetente, havonta és évente?

Azt gondolnánk, hogy kijártuk az iskoláinkat, így már nekünk semmi dolgunk sincs a tanulással. Nem kell már tanulnunk és fejlődnünk, hiszen az iskolában megtanítottak nekünk mindent, amire szükségünk lehet az életben.

Pedig a legfontosabb dolgokat nem is biztos, hogy az oktatási rendszerünk tanítja meg nekünk.

Mivel az Élet Iskolájánál nincs jobb tanítómester.

A kérdés csupán annyi, hogy kellőképpen tudatos és nyitott vagy-e azokra a dolgokra, amelyet az Élet Iskolája tanítani szeretne neked? Valamint kellőképpen felkészült vagy-e, amikor érkezik a tanítás?

Ha tudatosan fektetsz önmagadba, akkor jó eséllyel nem fog padlóra küldeni az élet, ha egy-egy fájdalmas tanítás érkezik az életedbe. De legalábbis fogod tudni, merre indulj el, kitől kérj segítséget, vagy mit tegyél.

Hogyan fektethetsz önmagadba? Nem tudom számodra, mi a legjobb megoldás. Én csak arról az útról tudok neked beszélni, amit bejártam az elmúlt 25 évben. Azt tudom elmondani, ami számomra működik, és azok számára, akiket segítek az útjukon.

Nagyon „szerencsés” vagyok, mert fiatalon elkezdtem személyiségfejlesztő könyveket olvasni, előadásokra jártam, szemináriumokon vettem részt, így kerültem a természetgyógyászathoz is közelebb, és ezek eszenciájaként kezdtem el könyveket írni, hogy a tudásom átadjam neked.

Rengeteg könyvet elolvastam, és nem csak elolvastam, hanem elkezdtem alkalmazni azokat a technikákat, amelyekről írtak ezekben a könyvekben. Elkezdtem többek között a hálagyakorlatot (ami szerintem még mindig a legjobb eszköz), vagy meditálni.

Tehát pénzt és időt fektettem magamba, mert változni akartam.

Változtatni akartam azon a valóságon, amiben voltam. Azt éreztem, és azt láttam (más emberek sorsát elnézve), hogy van más lehetőségem, és lehet más választásom is az életben, mint amiben éppen voltam. Nem akartam abba belenyugodni, ami a környezetem számára „normális”, vagy éppen „természetes” volt, vagy pusztán „féltésből” rám akartak vetíteni. Tudtam, hiszen láttam rá példákat, hogy emberek képesek egy teljesen más valóságot és sorsot teremteni önmaguk számára, ha igazán akarnak.

Így aztán időt és pénzt fektettem önmagamba, mert válaszokat akartam.

Tudni akartam: HOGYAN?

Hogyan lehetséges egy boldog és elégedett életet felépíteni?

Hogyan lehetséges, hogy emberekről „lepattannak” a betegségek?

Hogyan lehetséges vagyonokat teremteni?

Hogyan lehetséges testi, lelki és szellemi egészséget felépíteni?

Hogyan lehetséges egy lelki krízist túlélni?

Hogyan lehetséges önmagam megismerni és felépíteni?

Tudni akartam a válaszokat. Ezért elkezdtem kérdéseket feltenni.

Ezért elkezdtem időt és pénzt fektetni önmagamba, mert más sorsot és valóságot szerettem volna megtapasztalni, mint amit a környezetem „normálisnak” gondolt, és amit a környezetem szerint választanom kellett volna.

Nem tudom TE, mit szertnél megtapasztalni? Hogyan szeretnél élni? Milyen valóságot és sorsot szeretnél?

De azt tudom, hogy Te: képes vagy mindent elérni, amit szeretnél, ha a kezedbe szeretnéd venni az életed irányítását.

Azt gondoljuk néha: milyen szerencsés is XY. De a valódi kérdés: mit tett XY, hogy a csodák megjelentek az életében?

Nem tudom, mi a TE utad. Nem tudom, mi fog neked működni. Nem tudom, mi a legjobb módszer vagy eszköz a számodra.

Az üzenetem csupán annyi, hogy: van más élet; van más út, mint amin eddig jártál; és vannak más lehetőségek is, mint amit eddig láttál.

Kezdj el önmagadba fektetni, ha mást szeretnél megtapasztalni!

Tedd meg a kezdő lépéseket és indulj el önmagad felé!

 

Varázslatokban és csodákban gazdag boldog új évet kívánok.

 

Tánczos Lívia

Add meg a lenti űrlapon az adataidat és elküldöm Neked a
"23 ok, amiért nem vagy sikeres" e-könyvemet!

Ebook

Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*
Elolvastam és megértettem az adatvédelmi szabályzatot:*

 

Tánczos Lívia

Tánczos Lívia gondolkodásmód tanácsadó, reflexológus, önismereti tréner és előadó vagyok, a SikerÚtja-rendszer megalkotója és oktatója, valamint A SikerÚtja titkos lépései és A Főnixmadár újjászületése című könyv szerzője.

A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé
- a könyv

A Főnixmadár olyan, mint egy Lélekmadár, akinek hihetetlen belső ereje van és bármikor képes önmagát újjáépíteni,
bármilyen nagyot is üt az élet.

Részletek és a könyv megrendelése

A SikerÚtja titkos lépései
- a könyv

A SikerÚtja rendszer, amelyet a könyv bemutat, életeket változtathat meg.

A könyv nem egy egyszerű útmutató, hanem különböző technikák, módszerek és ötletek egyedülálló szintézise.

Neked szól a könyv, ha úgy érzed valami nem stimmel az életeddel.

Részletek és a könyv megrendelése

Rólam mondták

Lívia, Te egy nagyon kiegyensúlyozott, nyitott, barátságos ember vagy. Hasonlóan gondolkozol a gyermeknevelésről, az emberi kapcsolatokról, mint én, megtaláltam benned egy kicsit magamat. Bár tanulnom kellene tőled a nyugodtságot és a pozitív gondolkodást. Sokszínű és kreatív vagy, ezért is tudsz annyi jó tanácsot adni. Az életet éled is, nem csak külső szemlélő vagy, ezt úgy értem, hogy van miből tapasztalatot merítened, voltál már gödörben és abból sikerült kijutnod, mégpedig nem akárhogy, így sokkal hihetőbbek az írásaid. Amikor felteszel egy cikket vagy írsz, az olyan, mintha csak nekem szólna, ismered a problémáinkat, az elesettségünket. Tudatosan vezeted az életedet, ezt adod és próbálom elhinni, hogy én is képes vagyok rá. Nekem ebben az évben annyi gyógyszert kellett szednem, hogy már elhiszem, ennek csak egyedül én vagyok az oka, gyógyítani kell a betegség okozóját, ami a lélekben van. Meg tudtam neked nyílni az első beszélgetésünkkor, azért, mert a szemedbe nézve valahogy megnyugodtam- aki emberek lelki dolgaiba mászik, annak legyen képessége megnyitni őket - Te ezt tudod!

Berta Tímea Regina