Anita Moorjani spirituális útja a rákkal folytatott négy éves küzdelmével kezdődött. Testét elborították a rosszindulatú daganatok, az orvosok már csak néhány órát jósoltak neki. A szervei leálltak, amikor Anita egy különleges halálközeli élmény részesévé vált. A csodálatos utazás során felismerte saját lényének nagyszerűségét és betegsége valódi okát. Miután visszanyerte eszméletét, a teste bámulatos gyorsasággal felépült, s néhány héten belül a rák legkisebb nyoma nélkül hagyhatta el a kórházat.

A szerző élménybeszámolóival világszerte ismertté vált, sokaknak nyújt segítséget, támogatást. A Meghaltam, hogy önmagamra találjak című könyvében megosztja mindazt, amit a betegséggel, gyógyulással, félelemmel, szeretettel és minden ember valódi nagyszerűségével kapcsolatban megtapasztalt.

Ki fogja be a szülő száját, ki fogja le a kezét, ki állítja meg, amikor gyalázza, veri, kínozza, vagy éppen megerőszakolja gyermekét? Kik azok a mérgező szülők? Esetleg Ön is az áldozatuk volt, vagy még ma is az? Netán úgy bánik saját gyerekeivel, ahogy Önnel tették a szülei? Magánéleti kapcsolatai rendre kudarcot vallanak? Fél az intimitástól, vagy éppenséggel annyira ragaszkodik a partneréhez, hogy mindent elnéz neki? Nehezen érvényesíti az érdekeit, és gyakran meghátrál vagy fellázad, ha ellenállásba ütközik? 

Ezekre és még számos hasonló kérdésre kap választ az olvasó ebben a világos, közérthető könyvben, amely helyenként megdöbbentő példákkal illusztrálja, milyen sérüléseket okoz a gyerek lelkében a destruktív szülői magatartás, és teszi a felnőtt embert - nemritkán egy életre - a szülők rabjává. 

A könyvből azt is megtudjuk, hogy az ilyen gyermek, hogyan léphet ki a szülők árnyékából és válhat meg káros örökségétől. Az önismeret útját járó ember elengedhetetlen úti- és segítőtársa ez a bátor, nyílt hangvételű, mély együttérzéssel megírt könyv, amely a sorsfordítás, a gazdagabb emberi kapcsolatok és a boldogabb, teljesebb élet lehetőségét kínálja fel az olvasónak. 

Hyrum W. Smith: A modern gladiátor

Hyrum W. Smith legfőbb szenvedélye, hogy együttműködjön az emberekkel, képezze és motiválja őket a nagyobb személyes eredményesség érdekében. "Meg kell tanulnunk az elsőrendű fontosságú dolgok és irányadó értékeink köré szervezni életünket" - e hitvallását követve évtizedek óta emberek ezreit szembesíti mindazzal, ami igazán fontos a számukra, és segíti őket, hogy az értékalapú idő- és életmenedzsment révén erősebb irányításra tegyenek szert szakmai és magánéletük felett.

Jack Canfield, Janet Switzer: A siker alapelvei

Hogyan jussunk el onnan, ahol tartunk - oda, ahol tartani szeretnénk? 

"Csak annyit kell tenned, hogy eldöntöd, mit is akarsz valójában, hiszel benne, hogy megérdemled, és alkalmazod e könyv alapelveit - és a siker a tiéd." 

Készüljünk fel a sikerre a népszerű szerző, Jack Canfield segítségével, aki a több évtizedes pályafutása során tanultakra, tanítottakra és átéltekre építve írta meg praktikus és cselekvésre buzdító könyvét, amely minden törekvő ember számára lehetővé teszi, hogy eljusson oda, ahova csak szeretne. 
A siker alapelvei megmutatja, hogyan növeljük az önbizalmunkat, miként birkózzunk meg a hétköznapok nehézségeivel, hogyan éljünk tevékeny, tartalmas életet, és valósítsuk meg minden álmunkat. A könyv, amely nem pusztán okos tanácsok gyűjteménye, azt a 64 időtálló alapelvet sorakoztatja fel, amelyet a sikeres emberek mindig is alkalmaztak. Ha magunkévá tesszük és minden nap alkalmazzuk ezeket, a legmerészebb elképzeléseinket is meghazudtoló mértékben formálják át az életünket. A könyv azt a jól bevált cselekvési tervet vázolja fel számunkra, amelyre céljaink eléréséhez szükségünk van. Canfield alapelvei egyszerűek (például "Utasítsuk el az elutasítást!" vagy "Vegyük körül magunkat sikeres emberekkel!"), de rendkívüli eredményeket érhetünk el segítségükkel. A 64 tanács mindegyikéhez egy-egy tömör, könnyen emészthető fejezet társul, amelyeket feldolgozva és az alapelveket megértve, olyanná varázsolhatjuk életünket, amilyenné csak szeretnénk. Találunk a tanácsok között ismerősnek tűnőket ("Vállaljunk 100 százalékos felelősséget az életünkért!"), de Canfield olyan remekül összegzi ezek lényegét, hogy azonnal felfogjuk súlyukat; találunk egészen rendhagyó, ötletes alapelveket ("Legyünk fordított paranoiások!"); találunk olyan technikákat, amelyek a pozitív gondolkodást segítik elő, valamint gyakorlatokat és vizualizációkat az önpusztító hiedelmek, félelmek és szokások legyőzésére ("Lépjünk túl önkorlátozó hiedelmeinken!"); és találunk a jó csapat kiépítését és az irodán belüli kapcsolatok javítását célzó ötleteket is ("Dugjuk össze a fejünket a siker érdekében!"). Miközben pedig Canfield ismereteket, motivációt és ihletet nyújt olvasóinak, mi akaratlanul is átvesszük a szerző energiáját és lelkesedését, és észrevétlenül belekezdünk az egész életünket és szemléletmódunkat átváltoztató, kemény munkába.

Oldalak

Add meg a lenti űrlapon az adataidat és elküldöm Neked a
"23 ok, amiért nem vagy sikeres" e-könyvemet!

Ebook

Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*
Elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot:*

 

Tánczos Lívia

Tánczos Lívia gondolkodásmód-tanácsadó, reflexológus, önismereti tréner és előadó vagyok, a SikerÚtja-rendszer megalkotója és oktatója, valamint A SikerÚtja titkos lépései, A Főnixmadár újjászületése, a Használd az elméd! és Az idő nem vár című könyvek szerzője.

A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé
- a könyv

A Főnixmadár olyan, mint egy Lélekmadár, akinek hihetetlen belső ereje van és bármikor képes önmagát újjáépíteni,
bármilyen nagyot is üt az élet.

Részletek és a könyv megrendelése

A SikerÚtja titkos lépései
- a könyv

A SikerÚtja rendszer, amelyet a könyv bemutat, életeket változtathat meg.

A könyv nem egy egyszerű útmutató, hanem különböző technikák, módszerek és ötletek egyedülálló szintézise.

Neked szól a könyv, ha úgy érzed valami nem stimmel az életeddel.

Részletek és a könyv megrendelése

Rólam mondták

Vélemény az A SikerÚtja titkos lépései című könyvről

„Magam is húsz-egynéhány éve járom és közben folyamatosan kutatom tovább a siker útját. Ha most indulnék, ezzel a könyvvel indulnék.”

Szalai János, matematikus-közgazdász