Egyik kedvenc történetem szeretném elmesélni, ami a célkitűzés erejéről szól. Ha van egy célod, és csak arra fókuszálsz, akkor minden akadályt képes vagy legyőzni!

Későn érő típus vagyok, így főiskolára kilenc évvel az érettségi után mentem. Mindig is szerettem volna tanítani, hiszen ezen képességeim már az oviban is megmutatkoztak, amikor én vigyáztam a gyerekekre az ovo néni távollétében.

Nagy kihívás volt ez az életemben, mert népes családunkban senkinek sincs diplomája, így ezen törekvésemmel kilógtam a sorból. Ekkorra már két és fél éves volt a fiam és kismama voltam a lányommal.

Az első év nagyon nehéz volt, hiszen meg kellett tanulnom tanulni, plusz még a gyerekek is ott voltak. A második félévben született meg a kislányom, nem volt még egy hónapos én pedig már mentem vizsgázni.

De semmi nem számított, mert volt egy célom, tudtam, hogy nekem minden vizsgán át kell mennem, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy évet ismételjek (mi voltunk az utolsó évfolyam a főiskolán, akik nem kreditrendszerben tanultunk). Volt, hogy hajnal egyig, de volt olyan is, hogy hajnal négyig tanultam, de nem emlékszem, hogy panaszkodtam volna.            A kitűzött cél lebegett a szemem előtt.

Az első évek gyengébb jegyei után, negyedik évre már csak négyeseket és ötösöket kaptam. Halkan jegyzem meg, hogy gimnáziumban, inkább erős hármas voltam, mint gyenge négyes. Semmi célom nem volt akkoriban, nem tudtam, miért tanulok és mit is fogok kezdeni az érettségi után. Még a mai napig emlékszem arra az érzésre, amikor leérettségiztem és hirtelen üres és céltalan lett az életem. Azt hittem mennyire jó lesz, hogy végre vége lesz a tanulásnak, de ehelyett hatalmas csalódottságot éreztem.

Az utolsó félév nagyon húzós volt, mert volt egy nagy szigorlatunk, szakdolgozatot kellett írni és még a nyelvvizsga is ott volt. De mindezt végig csináltam! Az utolsó csapás az államvizsga előtt egy hónappal ért, amikor is édesapám a karjaim közt halt meg…

A négy évet pozitív gondolkodással éltem túl, mindig ötöst programoztam, hiszem ugyannyi erőbe kerül kettest programozni („Csak kettes legyen”), mint ötöst, de ez csak akkor működik, ha Te megteszed a tőled telhető maximumot, vagyis ha van időd, de nem tanulsz , akkor nem működik…

Emlékszem volt egy osztálytársam, aki mindig arról beszélt, amit tudott, nem számított, hogy nincs is benne a vizsga anyagban, amiről beszélt, a lényeg, hogy jól elbeszélgetett a tanárral. Természetesen volt annyi tudása, hogy ezt meg tudta tenni…

Az államvizsgára is ugyanígy készültem: „Csak olyan tételt húzok, amit tudok, és csak olyat kérdeznek tőlem, amire tudom a választ.”

Természetesen a tőlem telhető maximumot is megtettem és felkészültem a nagy megmérettetésre.

Mivel „t” betűvel kezdődik a nevem, így az egész iskolában én voltam az utolsó vizsgázó, ami annyit jelent, hogy az összes vizsgáztató tanár bent volt az én feleletemnél.

Magyar tételt húztam, abból is az ifjúsági és gyermekirodalom tételt.

Valamiért soha nem szerettem a magyart, de a konkrét okát nem tudom.

A feleletem elején, hangsúlyozom az elején megemlítettem Harry Pottert!!!

Kedvenc könyveim egyike a Harry Potter sorozat, mert lebilincselő stílusával az írónő engem is és még sok millió gyereket és felnőttet órákra le tud kötni. Hangsúlyozom itt a könyvről beszélek, nem a filmről.

Ami ezután történt azon még a mai napig is mosolygok, mert a tanárok összevesztek rajta, hogy hasznos-e a Harry Potter vagy sem. Én csak kapkodtam a fejem és szóhoz sem engedtek jutni. Innentől nem nagyon kellett megszólalnom, pedig szívesen elmondtam volna a véleményem én is a témáról.

Az államvizsga lényege, hogy az évek alatt megszerzett tudásoddal meg tudd védeni azt, amit mondasz. Nekem a zárszó maradt csak, amit egy mondattal összefoglaltam: „Szerintem a legfontosabb, hogy olvassanak a gyerekek, ha Szabó Magda nem köti le őket, akkor olvassanak Harry Pottert.”

Természetesen a vizsgáztató tanár azért elolvasta, amit írtam a tétel kidolgozására és a lehető legjobb jeggyel zárták le a vizsgámat.

A célok kitűzése ad értelmet annak, hogy minden reggel felkeljünk. Nagyon sok kifogást kereshettem volna, hogy miért nem tudom négy év alatt elvégezni a főiskolát. Panaszkodhattam volna!

Feladhattam volna!

De nem tettem!

Végig csináltam, mert volt egy CÉLOM!

Tűzz ki TE is célokat és mindennap tegyél egy lépést, hogy megvalósítsd őket!

Tánczos Lívia