Párkapcsolatok... Válunk???!!!

Egyre többször beszélgetek olyan emberekkel, akik válnak, vagy válás után vannak és még teli vannak fájdalommal, sértettséggel, vagyis még csak az út elején vannak, a gyászfolyamat elején járnak. A történetek legtöbbször ugyanazok csak pepitában. Kívülről is és belülről is…

Kívülről láthatunk egy ideális családot 1, 2 vagy 3 gyermekkel. Senki nem mondaná meg, mi is folyik valójában a 4 fal között, hiszen élik a szokványos kirakat életüket a családok. Azután hirtelen azzal szembesül a környezet, hogy a számukra ideális párok „hirtelen” elválnak. Értetlenül állnak az események előtt és nem tudják, mit is gondoljanak az egészről. Általában be szokott lépni a képbe egy harmadik személy, aki borítja a családi idillt, de ez már csak a következménye a több éve tartó boldogtalanságnak.

A párkapcsolatok a tükrökről szólnak. Vagyis találkozunk valakivel, akivel hirtelen nagy szerelembe esünk és a rózsaszín szemüvegünkön keresztül látjuk a párunkat. Felruházzuk olyan tulajdonságokkal, amelyek vagy megvannak benne vagy nincsenek, ezután pedig beleszeretünk – halálosan – ebbe az álomképbe.

Eltelik 1, 2 vagy 3 év és eljönnek a szürke hétköznapok, amikor is a párunk elkezdi nyomogatni a mi nyomógombjaikat. Minden tudatalatti sérelmünk meg szeretne gyógyulni, amelyeket jó mélyre eltemettünk. A párunk valamikor réges régen, mielőtt még leszülettünk ide, vállalta, hogy meggyógyít minket, vagyis légy hálás neki, mert nagyon hálátlan feladatot vállalt be érted, hogy meggyógyítson Téged. Vagyis minden gyerekkori vagy felnőttkori, mélyen gyökerező sérelmünket elkezdi egy kicsit felpiszkálni, hogy meggyógyuljunk. Természetesen mi ugyanezt tesszük a párunkkal.

Persze mi ilyenkor azt hisszük, hogy direkt bánt minket, direkt olyan undok velünk, direkt aláz meg, direkt értetlen… Pedig mindegy kivel vagy együtt, mindegy milyen új párkapcsolatot kezdesz a lecke mindig ugyanaz lesz. Meg kell gyógyulnod! Ehhez pedig valakinek meg kell nyomnia a nyomógombjaidat. A leckéket ugyanis mindig addig küldik, amíg át nem mész a vizsgán.

A kérdés mindig az, hogy hajlandó vagy-e tanulni vagy fejlődni, hajlandó vagy-e 100% felelősséget vállalni az életedért vagy még mindig mást hibáztatsz. Mindegy kivel vagy együtt - és itt most nem a kirívóan súlyos esetekre gondolok, ahol valóban nincs más megoldás, mint a válás – az illető azért lépett az életedbe, hogy Te gyógyulj és fejlődj. A kérdés csak az, hogy Te képes vagy-e tudatosan, jól átgondolni vajon, miért találod magad mindig ugyanabban a szituációban csak pepitában? Mert ha ez a helyzet, akkor lehet, hogy benned van „hiba”, vagyis neked van megoldandó feladatod az adott helyzettel kapcsolatban.

Például a párod mond, tesz valamit, vagy éppen nem tesz meg valamit, ami neked rosszul esik és ezen elkezdesz agyalni, túl pörgetni az agyad. Nem érted, hogyan bánhatnak veled így, nem érted, miért nem szeretnek eléggé, nem érted, miért nem értik, mekkora fájdalmat okoz neked ez a viselkedés. Tűrsz, alkalmazkodsz, lenyeled a „békát”, behúzod „füled-farkad” csak, hogy megfelelj az elvárásoknak. Pedig pont az lenne a lecke, hogy állj ki önmagadért. Nem szabadna hagynod, hogy a múlt megismétlődjön újra.

Mert minél inkább meg akarsz felelni másoknak, annál inkább elveszíted önmagadat. Meghasonulsz, elveszel az úton, és már nem is tudod, ki is vagy valójában és mit is akarsz az élettől.

A gond az, hogy amíg egyedül nem vagy boldog, amíg mástól teszed függővé az életedet addig mással sem leszel soha boldog. Amíg eseményekhez, tárgyakhoz kötöd a boldogságod, addig kiadod a kezedből az életed irányítását, olyan mintha vezetnéd az autódat és hirtelen a melletted ülőnek átadnád a kormánykereket.

Amíg Te nem szereted és nem tiszteled magad, addig más sem tud Téged szeretni és tisztelni. Vagyis szeretet morzsákért fogsz pitizni a párodnak, hogy egyáltalán ember számba vegyen Téged. Ott fogsz maradni egy bántó kapcsolatban, mert nincs erőd kilépni belőle. Mástól várod el, hogy szeressen Téged, miközben Te sem szereted önmagad. Egy függő kapcsolatba keveredtél.

Ugyanis mivel Te nem szereted önmagad, így a párod sem tud Téged szeretni a megfelelő módon. Vagyis úgy fog veled bánni, hogy visszaigazolja a számodra, hogy nem vagy szerethető. Ha szeretnéd magad, akkor ki tudnál állni önmagadért. Ha tisztelnéd önmagad, akkor soha nem tűrnéd, hogy nem a megfelelő módon bánjanak veled.

 A leckéket azért kapod, hogy ráébredj végre, mennyire értékes ember vagy, hogy elkezdd végre szeretni és tisztelni önmagad.

A leckéket azért kapod, hogy megérezd a saját erődet, hogy önmagadra lelj, hogy végre azt csináld, amit igazán szeretnél.

A leckéket azért kapod, hogy meggyógyulj, hogy tanulj és fejlődj.

Igen hibáztathatod a másikat, ez az egyik út. A fájdalmasabb út, ahol kiadod a kezedből az életed irányításának a lehetőségét. A másik út az, ahol emelt fővel, a leckék megtanulásával, a következtetések levonásával, emelt fővel felállsz és új életet kezdesz. Vagyis elkezded a megfelelő szemszögből tekinteni a Téged ért eseményeket.

A legfontosabb, hogy megakarj bocsátani a történeted minden szereplőjének, még saját magadnak is, ez lesz az út 51%-a, és hogy meg akarj gyógyulni. Akard megérteni, mi és miért történik, hogy még egyszer ne keveredj ugyanabba a szituációba. Addig ne akarj új párkapcsolatot, amíg „beteg” vagy, amíg nem gyógyultál meg teljesen, mert különben ugyanabban a helyzetben fogod találni magad, mint előtte csak pepitában. A szereplők és a helyszínek változni fognak, de a lecke ugyanaz marad.

Sokat segíthet ebben a Sorsfordító megbocsátás című könyv Colin C. Tipping szerzőtől. Vagy a gyerekkori traumák megértéséhez Susan Forward Mérgező szülők című könyve. Vagy csak hallgass a megérzéseidre és olvass olyan könyveket, amelyekről azt gondolod segíthetnek. Beszélgess olyan emberekkel, akik képesek előrébb vinni ezen az úton. Nézz olyan filmeket, vagy hallgass olyan hanganyagokat, amelyek segítik a fejlődésed.

Kezdj el olyan tevékenységeket, amelyeket mindig is szerettél volna kipróbálni. Kezdj el festeni, kerámiázni, önkénteskedni, sportolni, tanulni, hangszeren játszani stb. Érezd jól magad a bőrödben és légy hálás a párodnak, hogy olyan útra terelt, amit lehet, hogy soha nem próbáltál volna ki, ha nem történik meg veled az, ami megtörtént.

Légy hálás, mert ma nem lennél az az ember, aki vagy, ha nem mész keresztül azokon a dolgokon, amelyeken keresztül mentél! A KÖSZÖNÖM szó legyen a legfontosabb szó az életedben. A helyettesítés törvényét alkalmazva, bármikor amikor eszedbe jut mi történt, és elkezdenéd belelovalni magad a múlt sötét árnyaiba, akkor inkább kezdd el mondogatni: KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM…. Vedd észre az élet szépségeit! Légy hálás a rengeteg jó dologért, ami az életedben van.

Lesznek dolgok, amelyeket soha nem fogsz tudni megérteni és csak a tehetetlenség érzése fog maradni. Ott fogsz állni és nem fogod érteni, nem fogod tudni felfogni épp ésszel, miért teszi veled azt, amit tesz, de elfogsz jutni arra a szintre, amikor már nem is akarod megérteni. Maradni fog a tehetetlenség érzése. Ennyi.

A „végén” már csak a születésedtől meglévő hitrendszerek átdolgozása fog maradni. Például, hogy a házasság szent, nem lehet elválni. Ezt a születésünktől meglévő stabil hitrendszert átdolgozni nem egyszerű, de erre valóban csak az idő a gyógyír. Ha adsz magadnak elég időt, akkor sok mindenre megoldás is fog születni.

Végre esélyed lesz valóban megtalálni azt az embert, aki rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amelyekbe szerelmes vagy. Hiszen létezik azaz ember, csak éppen rossz embert ruháztál fel vele. Ennyi.

A következő párkapcsolatba csak akkor ugorj bele, ha valóban úgy érzed, hogy meggyógyultál és készen állsz a következő megmérettetésre. Mert a leckék ugyanazok lesznek, mint az előző párkapcsolatodban. Ugyanis van egy rossz hírem, mivel elváltál megbuktál a vizsgán. De a leckéket addig küldik, tudod, amíg át nem mész a vizsgán.

Viszont itt már tudni fogod, hogy a saját démonjaidat kell legyőznöd. Hamar fel fogod ismerni, ha nem megfelelő módon bánnak veled (ami egy jelzés lesz a számodra, hogy még nem gyógyultál meg teljesen) és gyorsan ki is lépsz belőle, hogy ne ismétlődjön meg veled az, ami a múltban történt.

Vagy hamarabb rájössz, hogy nem a tökéletes partner van melletted és bátran vállalod, hogy egyedül maradj, mert már egyedül is képes vagy boldog lenni, azért hogy megtaláld azt az embert, akivel valóban boldog tudnál lenni.

Ha pedig valóban meggyógyultál, akkor már bátran bármikor bárkinek ki mered mondani, hogy szereted a volt párod, mert akkor már tudni fogod, mit jelent és jelentett Ő valójában a Te életedben. A harag és gyűlölet csak Téged betegít meg, nem éri meg mérgezni magad, csak önmagadnak ártasz ezzel. Lépj túl ezen minél előbb, hogy csak a szeretet maradjon a szívedben. A pszichológusok 2-3 évet mondanak a válás utáni gyászfolyamatnak. Van akinél ez gyorsabb, de találkoztam olyannal is, aki 20 év után is szidta a volt párját. Amiből persze az ex semmit sem érzékelt. Akkor vajon megérte?

Az alapok alapja, hogy szeresd és tiszteld önmagad, amit nem győzök elégszer hangsúlyozni. Fogadd el önmagadat olyannak, amilyen vagy. Nem a viselkedésed és a cselekedeteid határoznak meg, ezeken bármikor tudsz változtatni, ha fejlődni szeretnél. Minden nap kapsz egy új esély, hogy a saját kezedbe vedd az életed irányítását, a döntés minden nap Te kezedben van. A párkapcsolataid visszatükröznek Téged, ha Te képes vagy végre szeretni önmagad, akkor megfogod találni azt az embert, aki visszatükrözi ezt a számodra.

 

 

Tánczos Lívia gondolkodásmód tanácsadó

 

 

Add meg a lenti űrlapon az adataidat és elküldöm Neked a
"23 ok, amiért nem vagy sikeres" e-könyvemet!

Ebook

Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*
Elolvastam és megértettem az adatvédelmi szabályzatot:*

 

Tánczos Lívia

Tánczos Lívia gondolkodásmód-tanácsadó, reflexológus, önismereti tréner és előadó vagyok, a SikerÚtja-rendszer megalkotója és oktatója, valamint A SikerÚtja titkos lépései, A Főnixmadár újjászületése, a Használd az elméd! és Az idő nem vár című könyvek szerzője.

A Főnixmadár újjászületése - Úton önmagunk felé
- a könyv

A Főnixmadár olyan, mint egy Lélekmadár, akinek hihetetlen belső ereje van és bármikor képes önmagát újjáépíteni,
bármilyen nagyot is üt az élet.

Részletek és a könyv megrendelése

A SikerÚtja titkos lépései
- a könyv

A SikerÚtja rendszer, amelyet a könyv bemutat, életeket változtathat meg.

A könyv nem egy egyszerű útmutató, hanem különböző technikák, módszerek és ötletek egyedülálló szintézise.

Neked szól a könyv, ha úgy érzed valami nem stimmel az életeddel.

Részletek és a könyv megrendelése

Rólam mondták

„Tánczos Lívia könyve, A SikerÚtja titkos lépései nem egy egyszerű útmutató. Olyan dolgokat ír le, amik mindenkinek fontosak és irányadóak lehetnek, ugyanakkor ráébreszti az embert arra is, mennyi mindenben lehet és kell is még fejlődnie. De nem csak 'megmondja a tutit', hanem kézen fogva, támogatva végigvezet az úton, amit mindenkinek magának kell bejárnia, legyen főállású anya vagy akár egy jól menő vállalkozás tulajdonosa. Elvezet egy útkereszteződéshez, megmutatja a lehetséges utakat, azok következményeit, de aztán otthagy, hogy magad hozd meg a döntést és járd végig a választott ösvényt. Lívia hatalmas mennyiségű tudást és élettapasztalatot ad át, amit képes volt könnyen érthetővé és jól követhető rendszerré formálni. Ha valaki valóban meg akarja változtatni az életét, íme, itt a segítség, hogyan is lehet.”

Szabó Eszter, pszichológus